Túl az 500-on!

TÚL AZ 500 KILÓN! Örömmel jelentjük, hogy ma délig a mezőny összfogása átlépte az 500 kilogrammot, ami mindenképpen várakozáson felüli eredmény. Főként, hogy óraidőben még jóformán csak három nap telt el a versenyből, azaz még félidején sincs az ICM. Érdekes fordulat következett be az elmúlt fél napban: a sarudi medence Wave Fishing Products „A” szektoros, illetve Special Baits & Fanatic „B” szektoros állásain a kezdeti halas tempó mérséklődött, ellenben a verseny első 30 órájában teljesen „süket” abádszalóki Rod Building Studio „C” szektorosoknál a nehéz kezdet felerősödni látszik. Jó néhány hal bemérésre került, és bár nem nagyok egyelőre az egyedsúlyok, de a verseny jelen állásában fontos felzárkózási lehetőséget ad az ottani csapatoknak. Délután benne van a pakliban az újabb vihar lehetősége, ami a halmozgásra akár jó hatással is lehet. Hajrá ICM, mindent bele!

ICM TISZA-TÓ 20 PLUSZ!!!

Megtörtént amire legfeljebb csak álomként számítottunk! Még 24 óra sem telt el a versenyből és hír érkezett egy 20 kilogramm feletti fogásról. A hivatalos mérés igazolta a kisebb szenzációt: 20.225 gramm súlyú ősöreg tisza-tavi tövest segített csónakba a Tisza-tavi Pontyosok csapata az A 2-es helyen a Wave Fishing Products szektorban. (Garatula és respect a csapatnak!!!)Gyakorlatilag az etetések még be sem értek és a Tisza-tó máris adott egy csodás halat. A vén pikkelyesen meglátszik a kor: a már-már dinoszaurusz csontozatú fej, a sulyommezők között rojtosodott farokúszó matuzsálemi kort feltételez. Kifogója elmondta, hogy a hal mintegy 250 méteren húzta el a szereléket akadós-iszapos terepen és azonnal lehetett érezni, valóságos őserő dolgozik a zsinór másik végén. A pontyszáj aztán elárulta, hogy egy horogszűz példány tette tiszteletét a csapatnál. A fotózás után nem sokkal kegyetlen zivatar söpört végig telibe találva a tavat, bízunk benne, mindenki átvészelte az ítéletidőt. Nézzétek az eredménylistát, folyamatosan frissül! Az ICM best of tehát 20 kiló felett, de vajon végül ki és mekkora hallal fogja elvinni a Pontycentrum legnagyobb hal díját? Hamarosan megyünk az esti mérlegelésre, ma még jelentkezünk.

A hír igaznak bizonyult!

A hír igaznak bizonyult!

Megvan az ELSŐ hal az ICM-en, a formás pikkelyes súlya 6.975 gramm. A Zopit Bait Service Straubing csapata segítette partra a Special Baits-Fanatic szektorban. Több halat egyelőre nem tudtunk mérlegelni, de bizakodunk, hogy reggelig több tisza-tavi "bojlitolvaj" uszonyos is matracra kerül. A csapatokon nem múlik, az adott helyek viszonyaihoz alkalmazkodva igyekeznek a legtöbbet kihozni a sulyommezővel, néhol akadókkal, nádfalakkal és nádszigetekkel tarkított tározóból. A délelőtti megnyitó nívóját Abádszalók polgármestere Balogh Gyula, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. ügyvezető igazgatója Hegedűs Gábor és a Tisza-tavi Sporthorgász Egyesületek Szövetségének alelnöke, Pap Zsolt emelte, akik köszöntőjükben örömmel üdvözölték az eseményt és mint kijelentették, remélhetően sok gyönyörű fogás fogja fémjelezni az első ICM versenyt. Reggel mérlegelés és friss hírek! Hajrá ICM, hajrá Tisza-tó!

Blogolj

Kapcsolat

  • home International Carp Marathon
  • phone +36 70 316 - 4583 (8:30 - 19:30)
  • mail icmtiszato@gmail.com
  • mapSarud

Kövess minket!