ICM

ICM

I. Internatonal Carp Marathon 2018.

ITT A VÉGE KÖSZÖNJÜK!!!
Elsősorban a csapatoknak, a támogatóknak, de mindenek felett a Tisza-tónak és csodás halainak. A végeredmény publikus, osszátok terjesszétek, vigyétek jóhírét az első ICM bojlis viadalnak, hogy jövőre még többen legyünk és még nagyobb pontyos showt csináljunk itt! Még foglalkozunk néhány posztban a versennyel.
GRATULÁLUNK A KITARTÁSÉRT MINDENKINEK!

 

NINCS NULLÁZÓ CSAPAT – HOLNAPTÓL ICM HÍRZÁRLAT!!!
Örömmel és büszkén jelentjük, hogy az I. International Carp Marathon Tisza-tó bojlis versenyen MINDEN VERSENYBEN LÉVŐ CSAPAT HALAT FOGOTT!!! Gratulálunk mindenkinek! A tegnap délután és este a kialakult erőrendek nem változtak, de érezhetően mindenki maximumra kapcsolt. Délután nálunk járt a Pecatúra magazin stábja és Ladányi Tamást is „elcsíptük” néhány fotóra, aki a versenyen résztvevő barátait látogatta meg.
Néhány nagyon fontos tudnivaló: MÁTÓL HÍRZÁRLAT!!! Ez annyit tesz, hogy a tegnap esti mérést még frissítettük az eredménytáblázatba, de ma reggeltől már nem teszünk közzé friss adatokat. Tehát innentől csak a CSÜTÖRTÖK ÉJFÉLIG érvényes adatokat látjátok! A végjáték mindent eldöntő fogásai és eredményei CSAK A HOLNAPI ZÁRÓRENDEZVÉNYEN derülnek ki, amire várunk MINDEN CSAPATOT A SÜLLŐFÉSZEK BÜFÉBEN, hiszen sok díjat szeretnénk kiosztani Nektek. Tehát ráfordulunk az utolsó 24 órára, ami alighanem a legizgalmasabb nap lesz a verseny eddig sem unalmas életében! HAJRÁ TISZA TÓ, HAJRÁ ICM!!!

 

International Carp Marathon Lake Tisza (ICM)

„Tough water, great challenge” (After 50 hours)

 

As a fantastic opportunity, in 2018, Lake Tisza has got on the list of the most prestigious domestic, international fishing competitions.  In this legendary wild water realm the first organized boilie fishing competition is taking place from 2nd to 9th of June, which excited the big carp anglers who are looking for challenges and new impulses but not only in our country, even in some prestigious neighbors.

Lake Tisza might not need to be introduced. With its huge carps and diverse wildlife, it is probably one of the most promising and most mysterious fishing waters in our country, and there has never been a fishing competition for boilie fishing held at this lake.

At the opening ceremony in Abádszalók, Árpád Kiss and Attila Szamosi head organizers welcomed the 23 teams and supporters in this spirit, who in all aspects gathered to write boilie fishing history on the shore of Lake Tisza. At the ceremony Gyula Balogh the Mayor of Abádszalók, Gábor Hegedűs the managing director of Lake Tisza Fish Sports Ltd., and Zsolt Pap, vice president of the Union of Fishing Associations of Lake Tisza also welcomed the event, and they all agreed that this initiative could be an important part of Lake Tisza fishing tourism in the future.

Prior to the draw of places, the organizers emphasized that although some very prestigious, sometimes serious internationally experienced fishermen had applied the ICM challenge - and many of them were well acquainted with Lake Tisza - the conditions of this competition could make completely new situations for these experts. As some said, "There was a multitude of question marks and a huge challenge ahead for the teams and organizers in the next week."

By knowing this, it was a great surprise that the first fish of the International Carp Marathon, which started on Saturday afternoon at 2 pm, was put on a mattress half an hour later by the team Zopit Bait Service Straubing in the Special Baits & Fanatic sector "B". Not to mention that the next morning, in the Wave Fishing Product sector "A", team C.S. Arad could make selfies with a carp duo and the team Zopit could record the first 10+ of the ICM with an 11.850 gram common carp.

Not even 24 hours left when the news about the catch of a carp over 20 kilograms arrived. The official measurement confirmed this kind of sensation: an old Lake Tisza common carp with 20.225 grams was helped into the boat of „Tisza –tavi Pontyosok” in the Wave Fishing Products sector "A". Nobody expected such a stormy start, and it was already predicting that it was a good idea for ICM to start with Lake Tisza.

However, it was also evident from the start that the great catches have a serious price, because in the water realm of seagrass and quay forests, stubborn endurance, great routines and serious background work are needed for truly successful catching. The huge storm, like flooding on the first day brought it all down, but the teams literally hold their own ground.

The fish were not badly affected by the devastating rain, and the catching of more beautiful fish continued, not only one carps over 10 kilograms were scaled, but the afternoon’s largest was a 14.750 kg shapely common carp by RSD Carp squad in Special Baits & Fanatic sector "B".

The feedings were slowly catching the excellent fish rhythms, and by the morning of the second day, the "awakening" Rod Building Studio "C" sector had subscribed to the list with several beautiful finned ones in the Abádszalók basin.

Meanwhile, a new bomb of the Tisza-tavi Pontyosok Team fell in at Wave Fishing Products "A" sector. The beautiful, unobtrusive, shapely and robust common carp was 19.850 grams, gently touched the 20+ lower limits.

All in all, the first International Carp Marathon at Lake Tisza opened with unexpected catches, which is a great perspective for the future tournaments. It tells more than anything else, that after just two days, the total weight of caught is close to 450 kilograms, nine 10+ and one 20+ fish have been weighed, which is certainly remarkable. Anyhow it may continue, we can now raise the hat: thanks to everyone here, thanks Lake Tisza, and go ICM!

Sponsors of ICM

  • PONTYCENTRUM MAGYARORSZÁG
  • WAVE FISHING
  • ROD BUILDING STUDIO
  • BARK.HU
  • B-B CARPBAIT
  • SPECIAL BAITS
  • TISZA-TAVI SPORTHORGÁSZ KFT.
  • FANATIC HORGÁSZHÁZ
  • BAIT SERVICE STRAUBING
  • Prologic
  • Inox Carp
  • SÜLLŐFÉSZEK BÜFÉ

International Carp Marathon Tisza-tó (ICM) – „Nehéz víz, óriási kihívás” (50 óra után)

Fantasztikus lehetőségként 2018-ban a Tisza-tó is felkerült a legrangosabb hazai nemzetközi bojlis horgászversenyek helyszínei közé. A legendás vízi birodalomban június 02.-09. között először került sor szervezett keretek között lebonyolított bojlis horgászversenyre, amely elsősorban a kihívást és az új impulzusokat kereső nagypontyos horgászokat hozta lázba nem csak hazánkban, de néhány rangos csapatot illetően már rögvest szomszédjainknál is.

A Tisza-tavat talán senkinek sem kell bemutatni. Óriási halaival, változatos élőhelyeket felvonultató vad viszonyaival alighanem hazánk egyik legígéretesebb és legtitokzatosabb horgászvize, ahol ráadásul még soha nem rendeztek bojlisok számára horgászversenyt.

Az abádszalóki megnyitón Kiss Árpás és Szamosi Attila főszervezők ezekkel a felhangokkal köszöntötték a 23 csapatot és a támogatókat, akik minden tekintetben bojlis történelmet írni sereglettek össze a Tisza-tó partján. Az ünnepi eseményen Abádszalók polgármestere Balogh Gyula, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. ügyvezető igazgatója Hegedűs Gábor és a Tisza-tavi Horgász Egyesületek Szövetségének alelnöke Pap Zsolt is üdvözölte az eseményt, akik egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a kezdeményezés fontos nívója lehet a tisza-tavi horgászturizmusnak a jövőt illetően.

A helysorsolás előtt a szervezők kiemelték, hogy bár igen rangos, esetenként komoly nemzetközi versenytapasztalattal bíró horgászok vágnak neki az ICM megmérettetésének – és közülük többen jól ismerik a Tisza-tavat –, a versenykörülmények teljesen új helyzet elé állítják a bojlisokat. Ahogy elhangzott: „Kérdőjelek sokasága és óriási kihívás áll a csapatok, valamint szervezők előtt az elkövetkezendő egy hétben.”

Ennek tudatában szép meglepetést jelentett, hogy a szombat délután 14 órakor elstartoló International Carp Marathon első hala bő fél óra múlva matracra került, amelyet a Zopit Bait Service Straubing csapata segítette partra a Special Baits & Fanatic „B” szektorban. Arról már nem is beszélve, hogy másnap reggelre a Wave Fishing Product „A” szekortban a C.S. Arad különítménye pontyduóval fényképezkedhetett és a Zopit gárdája egy 11.850 grammos tőponttyal már az ICM első tíz pluszosát is jegyezhette.

Még 24 óra sem telt el a versenyből, mikor is bombaként vágott be a hír egy 20 kilogramm feletti ponty fogásáról. A hivatalos mérés igazolta a kisebb szenzációt: 20.225 gramm súlyú ősöreg tisza-tavi tövest segített csónakba a Tisza-tavi Pontyosok csapata a Wave Fishing Products „A” szektorban. Ilyen viharos kezdésre alighanem senki sem számított és ez már előre sejtetni engedte, jó lapra tett az ICM a Tisza-tó kapcsán.

Azonban az is tüstént megmutatkozott, hogy a remek fogásoknak komoly ára van, hiszen a sulyommezők és akadóerdők vízi birodalmában makacs kitartásra, nagy rutinra és komoly háttérmunkára van szükség az igazán eredményes halfogáshoz. Az első nap özönvízzel járó óriási vihara tetézte mindezt, de a csapatok szó szerint állták a sarat.

A halakra a pusztító zivatargóc nem volt rossz hatással, ugyanis a sarudi részeken tovább folytatódott a szebbnél-szebb halak fogása, tíz kiló körüli ponty nem egy mérlegre került, a délutáni prímet egy 14.750 grammos kifejezetten formás, nyúlánk töves vitte el az RSD Carp gárdája által a Special Baits & Fanatic „B” szektorban.

A kiváló halritmusra a lassanként érni kezdő etetések alaposan ráerősítettek és a második nap reggelére a kicsit későn „ébredő” Rod Building Studio „C” szektor több állása is feliratkozott néhány szép uszonyossal az abádszalóki medencében.

Időközben bevágott a Tisza-tavi Pontyosok csapatának újabb bombahala a Wave Fishing Products „A” szektorban. A gyönyörű, horogtól még érintetlen nyúlánk, sportos töves 19.850 grammjával alaposan megrezegtette az újabb húsz plusz alsó határát.

Összességében elmondható, hogy az első International Carp Marathon Tisza-tó verseny nem várt produktummal nyitott, ami nagyszerű jövőképet vetít a versenysorozat elé. Talán mindennél többet mond, hogy pusztán két nap után a mezőny összteljesítménye közelíti a négyszázötven kilogrammot, kilenc tíz pluszos és egy húsz pluszos hal került mérlegre, ami mindenképpen figyelemreméltó. Bárhogy is folytatódjon, már most levehetjük félig a süveget: köszönjük mindenkinek aki itt van, köszönjük Tisza-tó, mindent bele ICM!

Az ICM támogatói:

  • PONTYCENTRUM MAGYARORSZÁG
  • WAVE FISHING
  • ROD BUILDING STUDIO
  • BARK.HU
  • B-B CARPBAIT
  • SPECIAL BAITS
  • TISZA-TAVI SPORTHORGÁSZ KFT.
  • FANATIC HORGÁSZHÁZ
  • BAIT SERVICE STRAUBING
  • Prologic
  • Inox Carp
  • SÜLLŐFÉSZEK BÜFÉ

Blogolj

  • Tisztelt versenyzők!
    Elég nyilvánvaló, hogy március-április hónapban semmifajta rendezvényre nem kerülhet sor. Ezen lehet vitatkozni, de felelős szervező ezt belátja,…
    20/03/2020 - 06:25
  • A regisztráció NEM ÁLL MEG...
    A regisztráció NEM ÁLL MEG...Többetek kérdésére válaszolva, a regisztráció addig nem áll meg, amíg 40 csapat be nem…
    18/11/2019 - 16:28
  • NA ERRE MÉG MI SEM SZÁMÍTOTTUNK!
    ℹ️NA ERRE MÉG MI SEM SZÁMÍTOTTUNK! 48 ÓRA ALATT 24 CSAPAT REGISZTRÁLT, ÉS TÖBBEN MÁR BE IS FIZETTÉK…
    18/11/2019 - 16:25
  • ITT A VÉGE – MEGVAN A GYŐZTES!
    Lehullt a lepel a záróünnepségen, felkerült az i-re a pont, nyilvánosak az eredmények! Nemsokára hivatalosan is elköszönünk Tőletek,…
    09/06/2019 - 11:30
  • TÚL A KÉT TONNÁN! – KEZDŐDIK AZ ICM VÉGJÁTÉK, HAMAROSAN HÍRZÁRLAT!
    TÚL A KÉT TONNÁN! – KEZDŐDIK AZ ICM VÉGJÁTÉK, HAMAROSAN HÍRZÁRLAT! ICM VÉGJÁTÉK, HAMAROSAN HÍRZÁRLAT!Az izgalmak fokozása érdekében ma délelőtt 10 órától teljes ICM hírzárlat lép életbe! Az utolsó…
    07/06/2019 - 06:31

Kapcsolat

  • home International Carp Marathon
  • phone +36 70 316 - 4583 (8:30 - 19:30)
  • mail icmtiszato@gmail.com
  • mapSarud

Kövess minket!